Mesélni jó. De mikor, mit és hogyan?

A múltkori cikkben már szó volt róla, hogy a mesék a jóra nevelnek, segítik leküzdeni a külföldön élő család gyermekeinek honvágyát és még magyar nyelvre is tanítanak. Hasznosságuk és fontosságuk vitathatatlan, de hogyan kezdj hozzá? Mikor igazán jó mesélni? Milyen mese a legjobb gyermekednek? Erről olvashatsz a mai bejegyzésben:)

Mikor mit?

Különböző korú gyermekek különböző meséket értenek és értékelnek igazán. Pontokba szedtük neked, hogy melyik korosztálynak melyik mese dukál:)

  • 0-2 éves korig
    A mesélést nem tudod túl korán elkezdeni, akár még a meg sem született pocaklakóknak is érdemes mesét mondanod. Persze ő még nem érti a cselekményt, számára inkább a beszéd maga az érdekes, a hanghordozás, a hangsúlyozás. A kicsi már az anyaméhben is hall, így hamar megszokja édesanyjának hangját, beszédstílusát.
    2 éves kor körül már figyel is, bár még nem igazán érti a hosszabb, összefüggő szövegeket. A mesélés ekkor leginkább abban segít, hogy különleges kapcsolat, meghittség fejlődhessen ki a szülő és a gyermek között. Ekkor alakul ki az esti mese rituáléja. A hang mellett a képek és színek, a vizuális ingerek is jelentősek, kitűnően alkalmasak mesélésre a tárgyképeskönyvek.

MIT MESÉLJ: Ebben a korban szinte bármit olvashatsz neki, ha meseszerűen tálalod;) A horroros történeteket persze itt sem ajánlom, de egy csecsemőnek nyugodtan felolvashatod az aktuális olvasnivalódat, vagy tankönyvedet, ha éppen tanulsz valamit, így két legyet üthetsz egy csapásra. Használd ki ezt az időszakot, mert egy jó ideig most olvashatsz utoljára azt, amit TE szeretnél!

  • 2-3 éves korban
    Ebben az életkorban a gyerekek fantáziája még nem annyira fejlett, hogy általuk korábban át nem élt dolgokat is el tudjanak képzelni.
    MIT MESÉLJ: Olyan meséket, amit könnyű elképzelni, és aminek szereplőit ismert dolgokhoz tudják kötni. Ilyen lehet az állatkerti látogatás során látott zsiráf kalandjai, vagy a szomszéd néni cicája: a lényeg, hogy meglegyen a személyes kapcsolat.
    A mondókák és gyerekversek is nagyon kedveltek, a sorok zeneisége egészen könnyen megragadja a picik figyelmét. Ebben a korban érdemes ugyanazt a mesét többször is elmondani, idő kell a történet teljes befogadásához. Ne aggódj, ezt a gyermek magától is kérni fogja!
  • 3-4 éves kor
    A gyerekek már el tudják különíteni a való világot és a mesét, ekkor már nem csak a dolgokat magukat, de azok hátterét is meg akarják érteni.
    Jó hír, hogy a gyerekek ekkoriban felhagynak az állandó jellegű „Mi ez?” kérdésekkel.
    Rossz hír, hogy kezdődik a legalább ennyire fárasztó „Miért?” korszak.
    MIT MESÉLJ: ebben az időszakban az állatmesékkel, tündérmesékkel kötheted le a picik figyelmét.
  • 5-6 éves korban
    Megjelenik az elvontabb gondolkodás, már a tündérmeséket is jól megértik. Esetenként a mese cselekményét is meg akarják változtatni! Bár tudják, hogy a végén minden jóra fordul, ők már a közbeeső konfliktusokat is fel akarják oldani. Ebben a korban követelik, hogy Csipkerózsika ne aludjon el, Hófehérke ne harapjon az almába, Piroska pedig nézzen hátra, mert ott ólálkodik a farkas
    MIT MESÉLJ: Az iskolás korba lépett gyerekeknek már hosszabb, akár több estén is átívelő meséket is mondhatsz.

Mikor mesélj?

Mielőtt belemélyedünk a „hogyan” kérdéskörébe, érdemes egy kicsit a „mikor”-ról is beszélni.

A tévhittel ellentétben ugyanis nem csak „esti” mese létezik: mesélni bármikor lehet!
Lehet az óvodába vagy a játszótérre sétálva, lehet az autóban ülve, de lehet akár házimunka közben is!

A mese varázslatos kapcsolatteremtő eszköz a szülő és gyermek között, ezért amikor csak lehet, inkább TE mesélj a gyermekednek és ne bízd a tévére a dolgot!
Mert bár könnyebb leültetni a kijelző elé, amíg te gyorsan elmosogatsz, de majdnem pont ugyanennyire egyszerű leültetni egy székre magad mellett és mesélni neki, nem?

A napközbeni mesélés természetesen nem csökkenti az esti mese fontosságát, azt a pár percet, amíg mindketten megnyugodtok, és a meséken keresztül feldolgozzátok az aznapi élményeket. A mesén keresztül feloldódnak a konfliktusok és beépülnek az élmények.

Ezeket a mese-perceket összeköthetitek a magyar-percekkel is, így nagyon hamar kialakulhatnak a szükséges rituálék.

Hogyan mesélj?

Ha csak egy szóban kellene jellemeznem az ideális mesemondást, azt mondanám: átéléssel. Ne csak olvass, hanem mesélj is!

Fontos, hogy te is átéld a mesélés során a cselekményt! A hangszín, a hangerő és a hangsúlyok váltogatásával a különféle szereplőket könnyen megjelenítheted, átélhetővé téve a történetet a hallgatóságod számára.
Ne ragaszkodj a leírt szöveghez: bátran vigyél bele saját elemeket, nevezd el a szereplőket gyermekedről és barátairól, rokonairól, és hagyd, hogy félbeszakítson! A kérdések fontos részei a mese és a gyermeket körülvevő világ megértésének. Az életkorral a kérdések minősége folyamatosan változik, ugyanaz a kérdés többször is ismétlődhet, de mindig légy türelmes: fontos, hogy minden kérdésre megnyugtató választ tudj adni, ne sajnáld az erre fordított időt!

3-4 éves korig már egy 5-10 perces mese is elég lehet, ezt követően akár 10-15 percig is mesélhetsz, 5-7 éveseknek már akár 20 perces mese is terítékre kerülhet. Ezeket az időkereteket próbáld betartani; egyszerre ennél tovább nem tudod lekötni a figyelmet.

A múltkori cikkben már szó esett róla: a mesélés kiemelkedő fontossággal bír gyermeked lelki-, szellemi-, nyelvi fejlődése szempontjából. Ennek fontosságát nem lehet eltúlozni.

Az én tanácsom: mesélj sokat, mesélj rendszeresen és a végén mindenki boldogan él, míg meg nem hal!

Hasznosnak találtad? Oszd meg másokkal is!

Kövess a Facebookon is, hogy ne maradj le a friss hírekről! :)

Tetszett ez a tartalom? Küldd meg ismerőseidnek is:

Facebook
Pinterest
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Kérdésed van?

Ha van kérdésed az egyik programunkkal, vagy szolgáltatásunkkal kapcsolatban, akkor bátran vedd fel velünk a kapcsolatot az alábbi módokon:

Online Élménymese Klub

Egy közösséget keresel ahol értéknek tekintik a magyar népmeséket? Sok mesét ismersz, de még többre vágysz? Hiányoznak a népmese kihívás alatt megszokott hangos mesék gyermekednek? Íme, itt a népmese kihívás folytatása. Figyelem! Csak meserajongóknak és mesés élményekre vágyóknak! Ez a magyarra hangolva mesés esszenciája, amit Online Élménymese Klubnak neveztünk el.