Könyvek a halottak napjára és a gyász feldolgozására

Agócs Írisz: Az élet olyan, mint a szél

3-5 éveseknek

 

Nehéz élethelyzetekkel nemcsak a felnőttek, hanem a gyerekek is küzdenek nap mint nap. És bár a problémák hétköznapiak, a megoldások hogyanja már korántsem olyan egyszerű. SHONA  INNES, ausztrál klinikai és törvényszéki pszichológus maga is hosszú évek óta segít bajba jutott gyerekeknek, hogy feldolgozhassák traumáikat.

A KönyvTÁRS sorozatában közérthetően, a legfiatalabbak nyelvén jár körül egy-egy fontos témát, mint a barátság, az élet elmúlása, a játszótéri helyzetek vagy az internet használata. Agócs Írisz képei szívmelengetőek és elgondolkodtatóak. VARRÓ DÁNIEL verselése pedig mesterien könnyed és humoros. Ilyen az ideális KönyvTÁRS.

 

Bartos Erika: Csillagház

3-5 éveseknek

Hahó, jó hírt mondok! Két új lényecske kopogtat az ajtón: Bogyó, a csigafiú, és Babóca, a katicalány. Engedjük be őket a gyerekszobába, s fogadjunk, mindjárt kedvencekké is válnak! – írta Marék Veronika az első kötet megjelenésekor. Azóta sok-sok új rész jelent meg, és bátran állíthatjuk: Bogyó és Babóca sok-sok gyereknek nagy-nagy kedvencévé vált!

Ebben a kötetben Bogyó és Babóca két esti, elalvással kapcsolatos meséje szerepel: az elsőben Bogyó és Babóca egy nyári estén titokzatos házikóra bukkan a hegytetőn. De vajon ki lakik a csillagházban?
A második mesében Bogyó sehogy sem tud elaludni, mert egy motoszkáló hang újra és újra megzavarja álmát. Hogy kihez tartozik a hang? Te is meglepődsz majd!

 

Benji Davies: Nagypapa szigete

3-5 éveseknek

Peti szereti Nagypapát, Nagypapa szereti Petit. És ez már mindig így lesz. Ebből a gyönyörű, vigasztaló könyvből megtanulhatjuk, hogy aki a szívükben él, az mindig ott lesz velünk. A kötet egyszerű és természetes módon szól az elengedésről, elmúlásról Szabó T. Anna lírai fordításában. Segítségére lehet a szülőknek, gyerekeknek a gyászban, gyászfeldolgozásban.

Benji Davies színes képeskönyve egy kisfiú, Peti története, aki nagypapájával fantasztikus tengeri utazásra indul. Távoli szigeten kötnek ki, gyönyörű vidékeken barangolnak, ám végül Peti egyedül tér haza. Minden éppen olyan, mint előtte, csak nagypapa nincs sehol.

 

 

Bartos Erika: Elmúlás

3-5 éveseknek

Elveszteni valakit megmagyarázhatatlanul nehéz. Hogyan lehet vigaszt nyújtani a kisgyereknek, akiben düh, szívszorító fájdalom, hiányérzet és megválaszolatlan kérdések sokasága kavarog? Bartos Erika, a Pro Familiis-díjjal kitüntetett meseíró új könyve az elmúlásról szól.

 

 

 

 

Michael Schober: Barátom, Gombocska

3-5 éveseknek

Az életre szóló barátság története Gombocska meséje levelezős játékkal Felbélyegzett boríték és garantált válaszlevél Fanni elveszti kedvenc mackóját, és nagyon bánatos emiatt. Ír neki egy levelet, és legnagyobb meglepetésére választ is kap. Ezzel egy gyönyörű történet veszi kezdetét tele meglepetésekkel. Varázslatos képeskönyv a barátságról és a gyerekek kalandvágyáról.

 

 

 

Szepes Mária: Harkály Anyó

3-6 éveseknek

Az új Pöttyös Panni sorozat utolsó kötetében Panni az élet kérlelhetetlen törvényével, az elmúlással találkozik. A megrendítő élményt csak az enyhíti, hogy amint az elhullott harkály madár helyén csakhamar új harkály kopogtat, az élet is a maga folytonosságával végső soron győzedelmeskedik a halálon. Szepes Mária finom, bensőséges ábrázolással tárja elénk azt a folyamatot, ahogy a kislány a körülötte lévők segítségével ismét visszanyeri derűs kiegyensúlyozottságát. A könyv hangja a téma ellenőre sem szomorú, az óvodai élet megannyi vidám, kedves mozzanatától a gyerek-felnőtt viszony sokféle árnyalatáról olvashatunk. A szép és ötletgazdag rajzok F. Győrffy Anna munkáját dicsérik.

 

 

Kiss Ottó: Ati és a holdvilág

3-7 éveseknek

Sejtelmesség és titokzatosság rejlik a Holdban. No meg a Mennyország. Egy nagyon szép történet a halálról, az öregedésről, az elmúlásról.

Ez a mese nem egyszerű esti mese, nem az, amelyet csak úgy lekapunk a polcról. Az Ati és a holdvilág Kiss Ottó Ati-sorozatának első része. Ahhoz képest, hogy első rész, egyből egy nehéz témát vesz elő, ami nem más, mint a halál. Azt, hogy ezzel a témával a gyerkőcök ne találkozzanak, nem lehet megakadályozni, hiszen vannak dédszüleik, nagyszüleik, kedvenc kis állataik. Ha pedig amúgy is mindenképpen beszélni kell róla, akkor azt csakis így érdemes.

 

 

Estelle Corke: Hová tűnik a cseresznyefa, nagypapa?

4-8 éveseknek

„Nagypapa születésnapjára minden évben rózsaszín virágba borult a cseresznyefa, de idén a fa nem volt sehol! Csak egy tömzsi tuskó árválkodott a helyén.
– Hová tűnt a cseresznyefa, nagypapa? – kérdezte Veronika csodálkozva.
– A fa meghalt, mert már nagyon-nagyon öreg volt. Ki kellett vágni – felelte nagypapa.”
Nagypapa és kis unokája a kertben sétálgatva gondolkodnak életről, halálról, mennyországról. A könyv szülőknek, nagyszülőknek, pedagógusoknak kíván segíteni abban, hogy egyszerűen és világosan beszélgessenek a gyerekekkel az elmúlásról általában vagy egy családtag, ismerős haláláról.

A könyv a gyermekek szemszögéből mutatja be az elmúlás, a veszteség érzését és kíméletes magyarázatot ad a dolgok miértjére.

 

Nádori Lídia: Sárkány a lépcsőházban

5-7 éveseknek

A Sárkány a lépcsőházban című mesefüzér a Jancsi meséi alcímet viseli. Jancsi átlagos óvodás a pesti belvárosból, és életének kisebb-nagyobb jelentőségű mozzanatait elevenítik meg a mesék. Az életképekben elbeszélt történetek egy év eseményeit szedik csokorba Jancsi negyedik és ötödik születésnapja között. Nádori Lídia stílusát és humorát remekül érti egy óvodás, de olvasása közben a szülő is kap rejtett üzeneteket. A történetek között könnyed és összetettebb írásokat egyaránt találunk, és a finom, humoros részletekből a gyerek rengeteg olyan dolgot megtud a világról, az életről, a nagyvárosi létről, melyekre mi felnőttek már régen elfelejtettünk rácsodálkozni. A szerző külön érdeme az a könnyedség, mellyel nehéz témákat érint, és a nyitottság, mellyel a szülőre és a gyerekre bízza bizonyos helyzetek befejezését, értékelését, az önálló, aktív értelmező szerepét a gyermek olvasónak is megelőlegezve. A könyvet Kun Fruzsina illusztrációi gazdagítják. A meleg színek, az érzelmek kifejező ábrázolása nemcsak gyönyörű hangulatot teremt, hanem a mesék megértéséhez, feldolgozásához is nagyban hozzájárul.

 

Bátky András: Morci

5-7 éveseknek

Morci átlagos kisfiú, talán az óvodáskor végén, vagy az iskoláskor küszöbén. Amiben más, mint a többiek, az csak egy kis szomorúság a tekintetében. Meg az a rengeteg kíváncsiság, amivel a körülötte folyton változó világot fürkészi. Négy évszakon keresztül követjük Morcit, aki egyre elszántabban keres valami állandóságot, de akárhová néz, mindenhol csak átalakulást lát. Édesapja nagy szeretettel figyeli ezen az egy éven át tartó úton, és türelmesen próbálja magyarázni a változás szükségszerűségét. Morci az év végére megérti, hogy a változás nagyon sokszor fájdalmas, és időnként érthetetlen, de egyvalami állandó az életünkben, mégpedig az, hogyha valakit szeretünk, a szeretetünk megmarad akkor is, ha többé nem találkozhatunk vele.

A több díjjal kitüntetett Takács Mari érzékeny képei szegődnek a lírai történet társául ebben a színekben tobzódó könyvben.

 

Polcz Alaine: Élet és halál 1. kötet 5-7 éveseknek

Polcz Alaine: Élet és halál 2. kötet 7-9 éveseknek

Felnőtteknek ​szóló halállal kapcsolatos könyv már van bőven Magyarországon, a gyermekeknek szóló irodalom viszont nagyon kevés. Ezt a hiányt igyekszik pótolni ezzel a két könyvecskével. Az egyik 5-6 éveseknek szól, amikor még fel kell olvasni Nekik a szöveget, a másik pedig a nagyobb gyerekeknek, akik maguk tudják böngészni a szöveget, képeket. Kérdezni fognak, és nekünk válaszolni kell. Mit mondjunk, ha a gyermekek a halálról kérdeznek? Néha egészen furcsának tűnő dolgokat, mint például a hároméves Réka a temetőben, virágöntözés közben: „A nagymamát ki lőtte le?” A kislány kérdését mégsem furcsállhatjuk, hiszen korunk gyermekei naponta találkoznak az agresszióval; egész életüket átszövik a média halálról szóló napi híradásai: „lelőtték, megölték, felrobbantották.” Vonatok ütköznek, repülőgépek zuhannak, a háborúkat úgy követjük a híradókban, mint a folytatásos filmeket, így aztán nem csodálkozhatunk, ha a gyerekek a többé-kevésbé békés élet békés befejezését már elképzelni is alig tudják.

 

Florence Jenner-Metz: neked írok, Apu!

6-10 éveseknek

Margó apukája meghalt. A kislány a hozzá írott levelekben meséli el nyári vakációját, találkozását Leóval, barátságukat, szerelmüket és a fájó hiányt, melyet apája elvesztése miatt érez.

„Kedves Apu! Margó vagyok, a te kis angyalod. Kedvem támadt írni neked, úgyhogy ma délelőtt, a reggeli után odaültem a kék íróasztalomhoz, elővettem a szép levélpapíromat, a mikiegeres tollamat, amit Aliz nagynénimtől kaptam a szülinapomra, meg itatóst is, hogy ne csináljak pacákat, és büszke lehess rám. Sose írtam még így levelet… Kérlek szépen, ne nevess ki nagyon, amikor olvasod!”

 

Barbara Walsh: Sammy az égen

6-10 éveseknek

Sammy a legjobb vadászkutya az egész világon. Szereti a gazdáját és a gazdája is nagyon szereti őt. Sammy megbetegszik, majd nem sokkal utána elpusztul… Ám lélekben továbbra is a kis gazdájával és családjával marad, akik soha nem feledik, hogy Sammy mennyire imádta kergetni a buborékokat, hogy éjjelente hűségesen vigyázott legjobb barátja álmára, és mindig készen állt egy kis dögönyözésre.

 

 

 

Kolozsi László: Apufa

6-11 éveseknek

Mindannyiunkban él egy apufa. Csodás ereje van, hisz a szeretetben és a gondoskodásban. Ez a megindítóan szép történet egy diófa – egy apa és két fia kapcsolatát mutatja be. Egyaránt szól a gyerekekhez, akik hallgatják, és a felnőttekhez, akik olvassák nekik. Vagy mindenki magának. Nem tanítani akar, csak mesél, mégis, aki elolvassa rohan az apukájához és átöleli.

 

 

 

Dezső Andrea: Mamuska

6-9 éveseknek

Egy kislány végtelen fantáziájával idézi fel nagymamája fiatalkorát. Mamájának mesélve elénk tárul egy határtalan fantáziavilág, ahol életre kel a múlt; a nagy árvíz, a nagymama előtt hódoló kérők, a régi kert és csodás lakói, és persze két képzelt jó barát is. Meseien és lírai hangon mosódik össze a valóság a képzelettel, ahogyan egy kisgyerek fejében ez él.

Dezső Andrea fekete-fehér illusztrációi, mint régi fényképek elevenítik fel a képzelet és a valóság összemosott történeteit.

 

 

Szulyovszky Sarolta: A hálás virág

6-9 éveseknek

Szulyovszky Sarolta rövid meséje, különleges hangulatú színes grafikái, az illusztrációk alatt Luca Morandini az oldal tartalmát összegző egy-egy verssorának kíséretében, az elmúlás és az újjászületés misztériumát dolgozza föl.

Géza nagypapa és Kató nagymama nagy gonddal ápolt kertjében egy napon új, „merev nyakú, rikítóan piros, borzas fejű” művirág tűnik föl. Kató nagymama minden reggel kisétál a kertbe és megcsodálja a növényt, amely a nagy őszi viharok, az első téli hóesés idején is áll és virágzik, mit sem veszít szépségéből. Amikor egy téli napon Kató nagymama nem megy ki a kertbe szokásos sétájára, a kis művirág is eltűnik, ám tavasszal a vendégvirág helyén friss hajtás bukkan elő…

A halál, az elmúlás elfogadására tanító, a témát finoman érintő, szép kivitelű kötet méltán nyerte el 2008-ban Olaszországban egy nemzetközi meseíró és illusztráló pályázaton (Syria Poletti: Sulle ali delle farfalle), a 6-9 éveseknek szóló kategóriában az első díjat.

 

Pernilla Stalfelt: Halálkönyv

6-11 éveseknek

Pernilla Stalfelt a gyerekek által sokszor feltett kérdésekre nem szentimentális válaszokat ad. Elmeséli, hogy egyszer minden él lény meghal, „még a legeslegnagyobbak is”. „A halál egészen váratlanul is érkezhet. Egyik nap még él a nagyapa, de másnap talán már nem találkozhatsz vele. Minden nagyon üres és szomorú ilyenkor.” Keresi a lehetséges válaszokat arra, mi történik azután, hogy meghalunk: „A választ senki nem tudja, csak aki már meghalt.” „Sokan úgy hiszik, hogy a lelkünk halálunk után Istenhez jut.” „Ki tudja, talán virág lesz belőlünk…” „Néhányan úgy hiszik, hogy csillagok leszünk az égbolton.” Elmondja, mi történik egy temetésen, hogyan viselkednek az emberek, hogyan gyászolnak. Bemutatja,hogy „Mexikóban az emberek nem szomorkodni járnak ki a temet be, hanem, hogy ott vidáman piknikezzenek”. Jóllehet a könyv komolyan fordul a halál kérdéséhez, de az illusztrációk miatt szórakoztató is az a téma, amelyet (nemcsak) a gyerekek előtt tabuként kezelünk, mi felnőttek.”

 

Singer Magdolna: Boldogan éltek, míg meg nem haltak…. és azután?

7-11 éveseknek

A halálról sokféleképpen lehet beszélni. De akkor, amikor közeli hozzátartozónktól kell örök búcsút venni, már nem biztos, hogy megtaláljuk a megfelelő szavakat. A gyerekek számára érthetővé, elfogadhatóvá tenni, hogy a szeretett személy nincs többé, olyan nehézség, mellyel gyakran a szülők sem tudnak megbirkózni.

Singer Magdolna könyve a 7–11 éves korú gyerekek és szüleik számára lehet segítség.

 

 

 

Brigitte Labbé – Michel Puech: Élet és halál

8-10 éveseknek

A „Filó-faló” segít a gyerekeknek elgondolkodni a kérdéseiken. Egész sorozatra való érthető, izgalmas és különleges könyv – gondolatébresztőnek.

Élet és halál – A kavics nem hal meg, mivel nem változik. Nem hal meg, mivel nem él. Minden, ami változik, ami növekszik, ami mozog – meghal. Viccesen hangzik, de azért halunk meg, mert élünk.

 

 

 

Meg Gabot: Allie Finkle szabályai kezdő tiniknek – a költözés napja

9-12 éveseknek

Suzy mindig is többet tudott a világról, mint mások. Ismeri a hangyák alvási ritmusát. Tudja, hogy évente 150 millió medúzacsípés történik. Tudja, hogy egy átlagos általános iskolásnak 20 milliárd közös atomja van Shakespeare-rel. De azt sehogyan sem képes felfogni, hogyan lehetett ilyen rövid élete a barátnőjének, Frannynek… és miért pont akkor lett vége, amikor Suzy azt a szörnyű dolgot tette vele.
Suzy elkezd elméleteket gyártani, megvizsgálja a tényeket, és felkeresi a megfelelő szakembereket. Mindeközben csak reméli, hogy kutatása végén meg tud bocsátani saját magának… Ha sikerül bebizonyítania, hogy a rejtélyes medúzacsípés tehet mindenről, akkor talán megszabadulhat a gyásztól és bűntudattól.

 

 

Rosemarie Eichinger: Esznek-e a halottak epertortát?

10-15 éveseknek

Egy különösen szép könyv a gyászról. Egy lányról, akit az iskolában kicsit furcsának tartanak, és egy fiúról, akinek meghalt az ikertestvére. Egy könyv a halálról, de leginkább mégis az életről. Arról, amit elveszítettünk, és arról, amire rátalálhatunk. Legfőképp pedig a temetőből a valódi életbe vezető kiútról, amelynek során még az is kiderül, vajon esznek-e a halottak epertortát…

„Emma vagyok. Az apám sírásó, így sok időt töltök a temetőben, de én nem bánom. Szeretem a temetőt. Itt érzem magam otthon. Még könyvet is vezetek a holtakról. Mint egy krónikás. Megírom, ők hogyan látják a dolgokat. Beszélgetek is velük. „Boldog-e ön most, hogy megboldogult? – kérdezem. – Jól kijön a szomszédjaival, vagy szívesebben nyugodna másutt? Tényleg van szaga alulról az ibolyának?”

 

 

Patrick Ness: Szólít a szörny

13-15 éveseknek

A szörny, ahogy a szörnyek szokása, nem sokkal éjfél után jelent meg. Conor ébren volt, amikor megérkezett. Rémálomból riadt fel. Nem egy rémálom volt ez, hanem az a rémálom, amit annyiszor álmodott mostanában. Az, amiben sötét van és vihar és sikoltás. Az, amiben kicsúszik keze szorításából a másik kéz, akárhogy is próbálja megtartani. Amelyik mindig úgy végződött, hogy … De ez a szörny valahogy másmilyen volt, nagyon öreg és vad, és a legveszélyesebb dolgot akarta Conortól. Az igazságot. Patrick Ness lenyűgöző regényt írt a népszerű író, Siobhan Dowd történetéből, akit túlságosan korai halála akadályozott meg abban, hogy azt saját maga fejezze be. Bátor, könyörtelenül őszinte, alapvetően szomorú, de mégis humorral színezett, kivételesen megindító írás arról, hogyan fogadjuk el veszteségeinket

 

 

Katherine Paterson: Híd Terabithia földjére

10-15 éves

Jess Aarons hőn áhított vágya, hogy ő legyen az ötödik évfolyam leggyorsabb futója. Egész nyáron edz, és alig várja, hogy lássa osztálytársai arcát, amikor mindegyiküket legyőzi. Az iskola első napján azonban egy új lány átmerészkedik a fiúk felére a játszótéren, és mindenkit maga mögött hagy.
Ez bizony nem túl ígéretes kezdet egy barátságnak, Jess és Leslie Burke mégis elválaszthatatlan társakká válnak. Leslie hatalmas képzelőerővel rendelkezik. Ő és Jess megalkotják Terabithiát, a varázslatos erdei királyságot, ahol ők ketten királyként és királynőként uralkodnak, és ahol az egyedüli korlátot fantáziájuk szabja. Aztán egy reggel szörnyűséges tragédia történik. És amikor Jessnek meg kell birkóznia ezzel a borzalommal, hirtelen ráébred, mekkora erőt és bátorságot adott neki Leslie.

 

Sebaj Haj!

minden korosztálynak

A Sebaj Haj c. mesekönyv egy kilenc történetből álló mesefűzér, mely egy igaz történeten vezeti végig az olvasót. Ez az igaz történet nem szokásos tündérmese, de a varázslat azért nem marad el! A sorok között megmutatja a gyermeki lélek gyógyító és angyali minőségeit egy olyan nehéz helyzetben, mint amikor kiderül: Léna anyukája komoly beteg és gyógyulása bizony hosszú ideig tart.

 

 

 

Boldizsár Ildikó: Mesék életről, halálról és újjászületésről

Egyszer volt, hol nem volt… Számtalanszor hallottuk gyermekkorunkban ezt a mesekezdő formulát, amelyet mi is így adunk tovább. De vajon belegondoltunk-e valaha, mit jelent ez az egyszerűnek és könnyednek tűnő kijelentés: egyszer lenni, másszor meg nem? Pedig a réges-régi időkből származó teremtésmítoszok, élet-és haláltörténetek többek között azért őrződtek meg számunkra, hogy felelősséggel lássuk s éljük mindennapjainkat, és újra meg újra szembenézzünk az élet végességével. A varázsmesék hősei nemcsak sárkányokkal viaskodnak a mesékben, s nemcsak királylányokat mentenek meg a veszedelemből, hanem útnak indulnak azért is, hogy megszerezzék az élet vizét. Az élet vizét megszerezni akaró hős leereszkedik a Halál Birodalmába, hogy megküzdjön az újjászületésért. Akik jártak már ezen a vidéken, tudják, mi található ott: folyók, hidak, tengerek, csónak, fák, barlangok, szakadékok, démonok és kapuőrök. Ha a hős eligazodik ebben a világban, és kiállja az alvilági próbákat, bátorsága jutalmaként megkapja az élet vizét.
A mesékben nincsenek legyőzhetetlen ellenfelek, a halál sem az. A mese lehetővé teszi az ember számára, hogy – ha csak átmenetileg is – győzelmet arathasson a halál felett, és megteremtse saját világát. „Világot teremteni” pedig azt jelenti, hogy az ember teremtő erejének tudatában formálni és alakítani tudja azt a világot, amelyben él, legyen ez a világ benne vagy rajta kívül. A kötet meséi felidézik, mintegy újra az emlékezetbe vésik, valamint működésbe hozzák ezt a régi mágikus tudást.

Tetszett ez a tartalom? Küldd meg ismerőseidnek is:

Facebook
Pinterest
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Kérdésed van?

Ha van kérdésed az egyik programunkkal, vagy szolgáltatásunkkal kapcsolatban, akkor bátran vedd fel velünk a kapcsolatot az alábbi módokon:

Online Élménymese Klub

Egy közösséget keresel ahol értéknek tekintik a magyar népmeséket? Sok mesét ismersz, de még többre vágysz? Hiányoznak a népmese kihívás alatt megszokott hangos mesék gyermekednek? Íme, itt a népmese kihívás folytatása. Figyelem! Csak meserajongóknak és mesés élményekre vágyóknak! Ez a magyarra hangolva mesés esszenciája, amit Online Élménymese Klubnak neveztünk el.