Karácsony egyenlő mézeskalács. Nálunk már elég régóta igaz ez a képlet, ezért már november végén kezdem összeszedni a hozzávalókat, hogy biztosan elkészüljek vele a nagy napra. Évekig egy bizonyos recept alapján sütöttem a mézest. Kellőképpen ízletes és illatos is volt, ám iszonyú kemény. Sebaj, jöttek a szebbnél szebb fémdobozok, és várták, hogy megtölthessem a hasukat a kidíszített csillagokkal, szívekkel, holdakkal és karácsonyfákkal. Kísérte őket a fél alma, mert ettől még illatosabb, még omlósabb lett a süti. Aztán jött Belgium, és nem találtam a jól bevált receptemet…. Túrtam a netet, az újságokat – helyieket és magyarokat is, receptek jöttek-mentek, míg alkottam egy sajátot. Ezt osztom most meg veled is. Azonnal puha, de szereti a dobozt is. Igazi karácsonyra hangoló!
Hozzávalók:
1 kg liszt (B55)
30 dkg vaj vagy margarin
30 dkg cukor
25 dkg méz
3 db tojás
1 narancs
1 közepes citrom
2 teáskanál őrölt gyömbér
2 teáskanál őrölt fahéj
2 teáskanál őrölt szegfűszeg
1 evőkanál szódabikarbóna
1 csipetnyi só
Elkészítés gyerekkel vagy anélkül:
A mézet felmelegítem annyira, hogy épp csak langyos legyen, majd hozzáteszem a fűszereket is. Alaposan elkeverem, hogy ne maradjanak benne csomók, végül mehet bele a vaj vagy margarin is. Mielőtt ezt beletenném a barnás színűvé vált mézbe, kisebb darabokra vágom. Ezután lehúzom a meleg tűzhelyről, majd lassú mozdulatokkal addig keverem, amíg teljesen felolvad a zsiradék. Ez az a pillanat, amikor már nem szabad tovább főzni, sőt melegíteni sem.
Hűlni hagyom egy kicsit, addig a tojásokat habosra keverem a cukorral. A tojást nem kell szétválasztani sárgájára és fehérjére. Óhhh, micsoda könnyebbség!
Most jön a lisztes tál. Csak beleöntöm az 1 zacskó fehér B55-ös lisztet (ha nem tudod, mi az, nézz utána), és kész. Fontos, hogy semmi más összetevő ne legyen benne, csakis így garantált a siker. Belgiumban több üzletben is találtam olyan lisztet, amiben már benne volt a szódabikarbóna vagy a sütőpor.
Tehát, a lisztre egyenletesen rászóróm a szódabikarbónát és a sót, majd lassan elkeverem. Már csak az maradt hátra, hogy hozzáöntsem a fűszeres-margarinos mézet és a cukros tojást.
Jöhet a gyúrás. Nem a konditeremben. 🙂 Én először fakanállal keverem össze a ragacsos masszát, aztán ha már eléggé összeállt a tálban, jöhet a kézzel gyúrás. Na, ezt a pillanatot nagyon szeretik a gyerekek, adj neki bátran egy darabkát a tésztából!
Az összeállított tészta mehet a hűtőbe vagy a kamrába, a lényeg, hogy egy éjszakát hűvös helyen pihenjen.
Több darabra vágva sütöm ki a szépen megkeményedett tésztát, így nem puhul meg, nem lesz ragacsos, míg nyújtod és szaggatod az épp aktuális adagot.
Kicsit persze újra megpuhul a kezed melegétől, szóval nem lehet henyélni, elkél a segítő gyerekkéz. Maximum fél centiméter vastagra nyújtom, és különböző formákkal kiszaggatom.
Előmelegített sütőben 180 fokon sütöm ki. Én sütőlemezt vagy lapos tepsit használok. Állíts mellé egy őrt – például a gyerkőcöt -, mert iszonyú hamar kisülnek: kb. 6-7 perc alatt.
Ebből az adagból kb. 200 darab lesz, attól függően, hogy mekkorák a sütőformák. Vigyázz, a sütőben megnőnek ezek a mesés mézesek, hagyj közöttük egy kis távolságot a tepsiben!
Díszítés:
A mézesek tetszés szerint díszíthetők, írhatók. A hagyományos mázat 1 tojásfehérjéből 20 dkg porcukorból keverem ki. Nejlonzacskóba teszem, aminek a sarkán pici lyukat vágok. Ezt az eszközt nyugodtan adhatod gyerek kezébe is, nem veszélyes.
Már írhat és rajzolhat is a család apraja-nagyja, indulhat a közös díszítés!
Hagyhatjuk a mézeseket natúran is, egy csésze teával így is finom.
Tipp tőlem:
- Ha épp nincs a konyhádban az összes fűszer, ami ehhez a sütihez kell, akkor használj 1/2 csomag mézessütemény fűszerkeveréket. Én is ezt teszem, és Magyarországról hozom Belgiumba. Az oka nagyon egyszerű: az itt kapható speculoos fűszerkeverék nem vált be. Próbáltam kétszer is – és bár finom lett a végeredmény, egy morzsa sem maradt a tányéron -, nem hozta azt az igazi otthon elkészített mézeskalács ízt.
- A tészta a fagyasztást is jól bírja, akár már a húsvéti adagot is összeállíthatod most. 🙂
- A legfontosabbat majdnem elfelejtettem: az egész sütögetés alatt beszéljetek magyarul!
Jó munkát kívánok!
Korábban már írtam arról, hogy a közös főzőcskézés igazán remek alkalom a magyar nyelv megőrzésére. Itt olvasd el, ha még nem láttad!
Hasonló izgalmas tartalmakra vágysz? Akkor neked találtuk ki az OLÉ Klub-ot!
36 hangosmese + 23 mese = 59 új fajta izgalmas, de mégis érthető mese a gyermeked számára! Állatmesék, tündérmesék, láncmesék, kicsiknek és nagyoknak!
Egy közösséget keresel ahol értéknek tekintik a magyar népmeséket? Sok mesét ismersz, de még többre vágysz?
Figyelem! Csak meserajongóknak és mesés élményekre vágyóknak! Ez a magyarra hangolva mesés esszenciája, amit Online Élménymese Klubnak neveztünk el.