Ilyen volt 2018-ban a Magyarra Hangolva-élet – összefoglaló

2019. Furcsa érzés leírni ezt a számot, biztos vagyok benne, hogy néhányszor eltévesztem majd, amikor a tanítványaim bérletébe írom a dátumokat. Ebben a blogbejegyzésben összefoglaltam, mi minden történt a Magyarra Hangolva háza táján 2018-ban, milyen volt a tavalyi évünk. Csupa jó élmény, ha végigolvasod a bejegyzést, meglátod, miért mondom ezt.

2018-ban két új Magyarra Hangolva programot indítottam útjára. Az egyik a felnőtteknek szóló egyéni meseterápia.

Igaz Élménymese foglalkozásokon és táborokban már évekkel ezelőtt is részt vehettek a magyar kötődésű gyerekek, de a felnőtteknek szóló programot 2018-ban indítottam először.

A másik újdonság a Kamasztábor volt. Terveim szerint ez lesz 2019-ben is.

Lássuk a részleteket sorrendben, ahogy év ballagott előre úgy haladok én is.

Január 13-án megkezdtük az antwerpeni lelkes kis csapattal az Élménymese foglalkozásokat.

Február 3-án Farsangoltunk a Kreatív Irodalmi Délutánon. Magyar hagyományok, egy – az ünnephez kapcsolódó – kortárs vers közös tanulása és az elmaradhatatlan fánkkóstolás, majd végül a csodás maszkok készítése következett.

Egy hónap múlva, február 12-én már a karneváli szünet kezdődött, ami nálunk egyet jelent a táborral. Itt is a meséket hívtuk vendégségbe, na meg régi segítőinket, akik a különböző művészeti ágakat képviselték: zene, képzőművészet, irodalom.

Március 3-án ismét Antwerpen és egy huszáros, katonás Élménymese foglalkozással hangoltuk magunkat magyarra.

A következő hétvégen, 17-én is aktívak voltunk: hívogattuk Sándort, Józsefet és Benedeket egy Kreatív Irodalmi Délután keretében.

Majd 24-én Brüsszelben egy tavaszi, kikeleti mesedélután következett: felhőtlen játéknak, a képzelet szárnyán való utazásnak és élőszavas mesemondásnak voltak részesei a gyerekek. Egyszóval: magyar élménynek. A mesét, a foglalkozás felépítését mindig a résztvevő gyerekekhez igazítom, így akár mindkét helyszínhez kapcsolódhat az, aki a két város között lakik.

Áprilisban már a tavaszi szünetre és a húsvétra készültünk. A táborban ismét a magyar népmesék köré csoportosítottam az irányított délelőtti foglalkozásokat. Segítő állatokat, hősöket és hősnőket, királyokat és királylányokat ismertünk meg. A legbátrabbak még egy-egy szereplő bőrébe is bebújhattak.

Az első félév Élménymese foglalkozásait Antwerpenben zártuk májusban, az egész tanévet pedig június 16-án és 23-án egy-egy piknikkel, oklevélosztással és vidám parki játékokkal.

A Kaméleon olvasóklub folyamatosan foglalkoztunk, hol lelkesebben, hol döcögősebben, de végül a megérdemelt jutalmat minden gyerkőc átvehette a tanév végén. Ezúton is gratulálok nekik.

Egy rövid hétvégi szusszanás után indítottuk a nyári tábori csoportokat: 2 hét alatt 3 turnust. Nagy fába vágtuk a fejszét: elindítottuk a Kamasztábort Ki vagyok én? témában. A tiniknek szóló mesék népszerűsége minden várakozásomat felülmúlta. Ígérem, folytatjuk 2019-ben is.

2017 óta a szeptember nemcsak a tanév kezdéséről, hanem a NAGY népmese kihívásról is szól nálunk.

2018-ban már szeptember 17-én útjára indítottuk a programot, amire 267 fő regisztrált, 90 százalék végig is csinálta a 3 hétig tartó kihívást. A 14 magyar népmesét folyamatosan – zárt facebook-csoportban nyújtott támogatással – dolgozták fel, majd a mesékhez kapcsolódó kvízt helyesen kitöltők ismét oklevélben részesültek. Gratulálunk minden résztvevőnek, várunk 2019-ben is benneteket!

Októberben útjára indítottuk az Élménymese foglalkozásokat: 6-án Antwerpenben, 13-án Brüsszelben. Majd november 10-én és december 1-jén ismét Antwerpenben kaptunk útravalót és szárnyakat a népmesékből.

Az őszi szünetben magyarországi gyerekeknek és felnőtteknek meséltem a jászberényi Jászsági NépmesePontban. A programon hospitáló pedagógusok is részt vettek, így került be az foglalkozásom egy portfólióba. Izgalams és egyben megtisztelő. Köszönöm, hogy meghívtak és mesélhettem ott is. Ide kattintva nézd meg, milyen volt a hangulat!

A brüsszeli KID-es csapattal november 24-én már az ünnepre készültünk, így lettünk adventre hangolva.

2018 decemberében pedig egy különleges születésnapot ünnepeltünk: 4 éves lett a KID, azaz a Kreatív Irodalmi Délután. Köszönjük, hogy minden alkalommal megtöltitek a termet, együtt ápoljuk a magyar hagyományokat és öltöztetjük modern köntösbe egy-egy kortárs verssel, alkotással.

Apropó, advent.

Decemberben a blog olvasóival és a facebook-oldal követőivel együtt hangolódtunk a karácsonyra. 15 magyar mese és 11 magyar költő téli verse sziklaszilárd alapokat adott a gyerekeknek a téli ünnepkör és az évszakhoz kapcsolódó szavak megismeréséhez.
Lemaradtál vagy egyáltalán el sem jutott ennek a híre hozzád? Sebaj! Most is elérhető itt a blogon az összes.
Az utolsó mesét itt találod, innen visszatalálsz a korábbiakhoz is.

Kívánom, hogy 2019-ben is legyetek ugyanilyen nyitottak, érdeklődők és aktívak a magyar nyelv, a magyar mesék és versek, a magyar dalok és játékok iránt.

Időről időre felteszitek nekem a kérdést, hogyan győzőm ezt a sok programot.

Egyrészt vannak alkalmi segítőim, akik ugyanolyan szívvel-lélekkel teszik a dolgukat egy-egy projektben, táborban vagy egyéb rendezvényen, mint én. Nagyszerű csapattagok! Köszönöm nekik itt is az egész éves helytállást.

Másrészt, folyamatosan tanulok. Amit tanulok, azt pedig megosztom veletek is. Ennek bizony ára van. Nem, nemcsak a pénzre gondolok, hanem az időre a befektetett energiára is, hisz a legtöbbet Magyarországra járok friss tudásmorzsákért. Honnan máshonnan kapnék magyarra hangoló ötletek.

2018-ban két elképesztő dolog is történt velem: az egyikre egyáltalán nem számítottam: a Móra Kiadó Legsirályabb pedagógus oklevelét szavaztátok meg nekem egy titokban beadott pályázattal. Köszönöm minden résztvevőnek, a kiadó munkatársainak, és egyáltalán nem utolsó sorban Bosnyák Viktóriának a díjat. Egyperces videót is készített rólam egy régi martfűi tanítványom. ITT tudod megnézni.

A másik, amire nemhogy számítottam, de heteket készültem rá, tanultam minden szabad percemben: az alkotó-fejlesztő Metamorphoses Meseterapeuta záróvizsga. A papírtól és az elmélettől még nem lettem meseterapeuta – aki már felnőtt egyéni terápiákat is vezet -, de a 2015 óta tartó csoportvezetésektől, a gyakorlattól igen.

Hatalmas út volt ez számomra: sok-sok tanulással, belső utak bebarangolásával. Hálás vagyok Boldizsár Ildikónak, hogy megalkotta ezt a képzést pedagógusok számára is.

Végezetül jöjjön egy kis matek, 2018 számokban:

  • 19 000 km repülővel,
  • kb. 5 100 km autóval,
  • fogalmam sincs, hány km gyalog és
  • tömegközlekedéssel. Az biztos, hogy sok.

2019-ben is jövök-megyek a világban. Lehet, hogy hozzád is.

Mindnyájunknak azt kívánom, hogy legyünk 2019-ben is magyarra hangolva!

Mert a magyar nyelv menő!

Tetszett ez a tartalom? Küldd meg ismerőseidnek is:

Facebook
Pinterest
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Kérdésed van?

Ha van kérdésed az egyik programunkkal, vagy szolgáltatásunkkal kapcsolatban, akkor bátran vedd fel velünk a kapcsolatot az alábbi módokon:

Online Élménymese Klub

Egy közösséget keresel ahol értéknek tekintik a magyar népmeséket? Sok mesét ismersz, de még többre vágysz? Hiányoznak a népmese kihívás alatt megszokott hangos mesék gyermekednek? Íme, itt a népmese kihívás folytatása. Figyelem! Csak meserajongóknak és mesés élményekre vágyóknak! Ez a magyarra hangolva mesés esszenciája, amit Online Élménymese Klubnak neveztünk el.